Regisztráció Blogot indítok
Nagyvilág

Excelkezdő: Kerékpárverseny 12. Színezés

Kerékpárverseny 12. Színezés   A Transcontinental Race (TCR) egy állóképességet tesztelő kerékpárverseny. A verseny célja az Európát átszelő legalább 4000 km-es táv teljesítése legfeljebb két hét alatt. Minden versenyző csak magára számíthat, nincs segítsége, tehát mindent magával kell vinnie, amire szüksége lesz. A versenyen négy ellenőrző pont van, ezeken a versenyzőnek át kell haladnia, de amúgy az útvonal a versenyzőn múlik. Mindenkinél van…

FamousFaces: Kiderült, mi volt az oka annak idején Bruce Willis és Demi Moore szakításának

Egy romantikus sztori befejeződött. Hollywood egyik legikonikusabb párosa, a most 68 éves Bruce Willis és a 60 éves Demi Moore, hosszú ideig bűvölték a közönséget a szerelmükkel, de egy nap véget ért ez a romantikus korszak. Tizenhárom évig tartott házasságuk világszerte híres lett, mintha maga a sors hozta volna össze őket. Ezt jól bizonyítja, hogy még húsz évvel a válásuk után is szoros barátságot ápolnak. Bruce és Demi három lányuk…

Használt ruha vállalkozás: Olvasói levél 4 - Használtruha boltot nyitnék

Tisztelt Kiss László! Megvettem a könyveit és nagyon tetszett mind a kettő. Csak egy dolgot nem tudok még eldönteni. Azt, hogy itt nálunk Solton, milyen turit lenne érdemes megnyitni. Egy vállfás turit vagy  egy esőárasat. Mit gondol erről? Üdvözlettel Ölyvesiné  - Solt községháza -  Kedves Ölyvesiné! Köszönöm a levelét, fontos lenne mielőtt tanácsot adok, azt is tudni, hogy a kisváros melyik részén lenne a turi, mekkora alapterülettel…

Instructor: Vajon meddig jár még a korsó a kútra?

„Orbán Viktor és Hszi Csin-ping a nukleáris ipart érintő megállapodást kötött” – ezt emelte ki az Index május 9-én abból a 18 egyezményből, ami a kínai elnök látogatása során megszületett a két fél között. A nukleáris megállapodás részleteiről sokkal többet a cikből sem lehet megtudni. A „nukleáris ipart érintő” jelző elég tág fogalmi meghatározás. Morfondírozok: Mit tud nyújtani Magyarország Kínának a nukleáris ipar területén? Beruházási…

Culé Sarok: Két friss hír Fabrizio Romano jóvoltából.

Guido Rodriguez két hete már megállapodott a Barcelonával, Xavi pedig jóváhagyta az argentin világbajnok érkezését. A felek jelenleg a hivatalos szerződés aláírását megelőzően arra várnak, hogy a Liga a nemrég megküldött pénzügyi tervet jóváhagyja, ezt követően történhet meg a szignózás. A nemrég 30. születésnapját ünneplő védekező középpályás 2+1 évre ír majd alá a Barcelonához. Ő lesz az idei első szerződtetés. Kevésbé jó hír, de számítani…

Danube Institute Blog: Lengyel külügyminiszter: “A helyreállítási alap fel nem használt pénzeit az egész Unión belül védelemre kell fordítani.”

Fegyverkezésre fordítaná az Európai Unió helyreállítási alapjából fennmaradó el nem költött összeget Lengyelország. Erről beszélt hétfőn Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter - írja a Reuters. Az ország mintegy kétszer annyit fordít honvédelemre, mint amennyit a NATO előír, a tendencia pedig úgy tűnik egyre csak emelkedik. “A helyreállítási alap fel nem használt pénzeit az egész unión belül védelemre kell fordítani” - így fogalmazott a…

FamousFaces: Cameron Diaz: Az Amerikai Film Szívdöglesztője

Cameron Michelle Diaz, a kubai származású amerikai színésznő és korábbi fotómodell, pályafutása során számos jelentős elismerést és díjat gyűjtött be. Született 1972. augusztus 30-án San Diegóban, Kaliforniában Emilio Diaz és Billie Early gyermekeként. Testvére, Chimene Diaz, valamint szülei szintén fontos szerepet játszottak életében és karrierjében. Diaz karrierje kiemelkedően sikeres volt, és számos legendás filmhez adott hozzájárulást.…

FamousFaces: Sylvester Stallone: Az Akció Hőse és Filmsztár

Sylvester Stallone, a legendás színész és filmes ikon, páratlan karriert futott be az amerikai filmiparban. Az olasz–francia–zsidó származású színész 1946. július 6-án született a New York-i Hell's Kitchenben. Az évek során számos kultikus karaktert formált meg, és filmjei generációk számára váltak emlékezetessé. Stallone számára leginkább ikonikus alakításai közé tartozik Rocky Balboa, a Philadelphia-i nehézsúlyú bokszoló, akit először…

4K_Pelis720p: ~@HD REpelis!! vER Amigos imaginarios —《IF 2024》: "Animacion Pelicula"—720p 4K Linea

[”CUEVANA”] ~ Amigos imaginarios ~ Pelicula Completa || {{HD.4K !! — VER}} Amigos imaginarios – Ver Online Sub Español Amigos imaginarios De la Pelicula Online Gratis | Ver Amigos imaginarios Pelicula Espanol y Latino Ver Online HD (2024) Sub Español y Latinoamérica VER ● Amigos imaginarios ● pelicula gratis [Repelis] |Espanol 2024 ⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊ ● ● ● ⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋ :: ver ahora ▶️…

4K_Pelis720p: PELISPLUS!! — (ver)| Furiosa: de la saga Mad Max |—{{2024 . [en Linea] !! — 4K}} (720p)

[”CUEVANA”] ~ Furiosa: de la saga Mad Max ~ Pelicula Completa || {{HD.4K !! — VER}} Furiosa: de la saga Mad Max – Ver Online Sub Español Furiosa: de la saga Mad Max De la Pelicula Online Gratis | Ver Furiosa: de la saga Mad Max Pelicula Espanol y Latino Ver Online HD (2024) Sub Español y Latinoamérica VER ● Furiosa: de la saga Mad Max ● pelicula gratis [Repelis] |Espanol 2024 ⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊ ● ● ● ⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋ :: ver ahora ▶️…

4K_Pelis720p: ~ {mega}* ver . HD !! —»La idea de tenerte ||2024 —(4k)'La Pelicula Espanol y Latino

[”CUEVANA”] ~ La idea de tenerte ~ Pelicula Completa || {{HD.4K !! — VER}} La idea de tenerte – Ver Online Sub Español La idea de tenerte De la Pelicula Online Gratis | Ver La idea de tenerte Pelicula Espanol y Latino Ver Online HD (2024) Sub Español y Latinoamérica VER ● La idea de tenerte ● pelicula gratis [Repelis] |Espanol 2024 ⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊ ● ● ● ⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋ :: ver ahora ▶️ ::…

4K_Pelis720p: Ver-film2024* EL REINO DEL PLANETA DE LOS SIMIOS ~ en.[-HD-] Película Completa (Online) Latino

[”CUEVANA”] ~ El reino del planeta de los simios ~ Pelicula Completa || {{HD.4K !! — VER}} El reino del planeta de los simios – Ver Online Sub Español   El reino del planeta de los simios De la Pelicula Online Gratis | Ver El reino del planeta de los simios Pelicula Espanol y Latino Ver Online HD (2024) Sub Español y Latinoamérica VER ● El reino del planeta de los simios ● pelicula gratis [Repelis] |Espanol 2024   ⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊ ● ● ●…

4K_Pelis720p: ver TAROT [HD.4K online]! — [-720p-]P E l i s* –Gratis 4K |Espanol 2024

[”CUEVANA”] ~ TAROT ~ Pelicula Completa || {{HD.4K !! — VER}} TAROT – Ver Online Sub Español TAROT De la Pelicula Online Gratis | Ver TAROT Pelicula Espanol y Latino Ver Online HD (2024) Sub Español y Latinoamérica VER ● TAROT ● pelicula gratis [Repelis] |Espanol 2024 ⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊⬊ ● ● ● ⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋⬋ :: ver ahora ▶️ :: https://serv1.justt-watch-now.xyz/es/movie/719221/tarot :: ver ahora ▶️ :: https://bityl.co/PntZ   # |4K UHD|1080P FULL…

Ítélet: Roberto Saviano

Ha a maffia szóba kerül, mindenki Olaszországra asszociál nem is véletlenül, hiszen ki ne hallott volna a Camorráról, a hírhedt nápolyi bűnszervezetről. Az olvasók közül is biztosan sokan olvasták a Gomorrah című könyvet, vagy látták a Gomorra című sorozatot, amik ennek a szervezetnek a működéséről szólnak. De vajon hogyan láthatták meg a napvilágot egy ilyen hatalmas bűnszervezetről és annak működéséről szóló produktumok? Hiszen mind tudjuk,…

CHIKANSPLANET: Kényszerből, de energetikai értelemben önellátóbbá vált Európa

A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nukleáris energia- és földgázprojektek is megkapnák a fenntartható befektetés címkét. Ebből az atomkártya nem számított meglepetésnek, hiszen ez az energiaforrás már fél évvel korábban megjelent a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) azon modelljében, amelynek a szervezet a legjobb esélyt adta ahhoz, hogy a globális energiaágazatot eljuttassa a…

Excelkezdő: E-bike kölcsönző 6. Diagram

E-bike kölcsönző 6. Diagram   Egy kerékpáros túraszervező és kölcsönző vállalkozás elektromos kerékpárok kölcsönzésével bővítette szolgáltatásait a túrákon tapasztalható egyre nagyobb e-bike iránti igény miatt. Kezdetben 10 darab különböző típusú és felszereltségű e-bike állt rendelkezésre. A kerékpárokat, amelyeket el is neveztek, teljes napra adták bérbe. A vállalkozás vezetői egy hónap kölcsönzési adatait rögzítették, és ezek alapján a…

Danube Institute Blog: A cseppfolyósított földgázt is szankcionálná az Európai Unió

Az Európai Unió történelmi lépésre készül: a tervezett új szankciók sorozatával első ízben veszik célba az orosz cseppfolyósított földgáz ágazatot, amely Oroszország energiaexportjának egyik kulcselemét képezi. Ezzel az EU egy határozott üzenetet küldene, amely világossá teszi, hogy elszántan csökkenteni kívánja az orosz energiától való függőségét, különösen a folyamatos ukrajnai konfliktus fényében. Az Európai Unió az orosz cseppfolyósított…

!VOIR,!! "Turbo 2024" StreamingVF en Français Vost: !VOIR,!! "Une autre vie que la mienne 2024" StreamingVF en Français Vostfr

!VOIR,!! "Une autre vie que la mienne 2024" StreamingVF en Français Vostfr C’est l’histoire d'Andrej, bon mari et jeune père, dans une petite ville de Pologne. De plus en plus mal à l’aise dans son corps, il tente de trouver sa véritable identité, dans un pays passé en trois décennies du communisme au capitalisme. L’histoire de quelqu’un à qui on interdit d’être soi-même. regarder le film :: ➥ https://amovies.pro/

még több találat...