Regisztráció Blogot indítok
Szex

RETROKULT: A bombanő, aki 24 évesen született

Dr. Paul Holliston, az özvegy kaliforniai genetikus magányosan és dologtalanul tölti mindennapjait, a birtokán berendezett laboratóriumában lassan pókhálók borítanak minden kémcsövet. Amióta a felesége meghalt autóbalesetben, Holliston elvesztette az életkedvét, és azt még hűséges asszisztense, Martha Douglas (aki történetesen az elhunyt Hollistonné húga) sem tudja visszaadni neki. Egyik éjszaka, miközben a megengedettnél nagyobb sebességgel…

Mitológia: Cid története

Cid legendás életét számtalan krónika dolgozta fel latin, spanyol, sőt arab nyelven is.  mórok elleni felszabadító háború, a rekonkviszta hadvezére, nagyon sok spanyol monda hőse, akinek alakját a költészet is híressé tette. Valójában a saját javára harcolt, aki zsoldosként hivatásos katonává vált, majd fizetésért cserébe szolgálatot tett keresztény vagy éppen muzulmán urainak. Miután legyőzte a navarrai lovagot, Jimeno Garces-t, jelentős…

ATTITŰD: 10 HELY ELSŐ RANDIRA, HA NEM AKARSZ MÁSODIKAT

Első randira készültök? Ha ide szeretne menni a srác, azonnal beszéld le róla! Sok múlik az első randin? Nos, nem kevés. Ugyanis ha rosszul választjuk meg a helyszínt, már az első órákban annyira eltávolodhatunk a partnertől, hogy onnan már lehetetlen vissza jönni. Nem mindegy, hol történik az első randi Az első randevú döntő erővel bír egy kapcsolat jövője szempontjából, és ennek jó oka van: leendő pasid vagy barátnőd néhány perc alatt…

ATTITŰD: HATÉKONYABB ZSÍRÉGETÉS

Sokan panaszkodnak, hogy hiába a kitartó edzés, heti többszöri torna, nagyon lassan indul be a változás. Éppen azok a zsírpárnák ragaszkodnak eredeti helyükhöz, amelyektől leginkább szeretnénk megszabadulni ahelyett, hogy megadnák magukat és izommá alakulnának. A zsírégetés nem olyan egyszerű, de néhány módszerrel jól befolyásolható. A sportolni szeretők száma évről-évre nő. Sokan minden előzetes felkészülés nélkül belecsapnak mindenféle…

Nedves Naplóm: Az utolsó találkozásunk

December elején, karácsony előtt pár héttel már tele a város ajándékokra vadászó, sietős járókelőkkel, hiába van hétköznap. Kedd délelőtt tíz óra, egy idegen franciaágyon fekszem a hasamon, egy idegen tetőablakon süt be a téli nap, az ágyra vetül ez a négyzet alakú fényfolt; félig ebben a fénypászmában fekszem, érzem a nap melegét a combomon, a pucér fenekemen. Csalóka, hamis meleg: ha nyitva lenne az ablak, megfagynánk. A lepedő fehér, a pirosra…

ATTITŰD: FALOVAK ÉS FAELEFÁNTOK

Magyarország Kína falova az Európai Unióban, olvasom az egyik liberálbolsevik portálon ma reggel, Hszi Csin-ping magyarországi látogatása kapcsán. Igaz, ezt a mantrát halljuk már évek óta. Megszokhattuk. Olyannyira, hogy ha a legnagyobb internet-keresőt megnyitjuk, tízből kilenc erről rinyál, ami nem mellesleg az elnyomott magyar ellenzéki sajtó sanyarú helyzetét tükrözi. Úgy el vannak nyomva szegények, hogy a csapból is ők folynak. A…

RETROKULT: A rettenetes szexi vámpír

Stuttgartban felettébb zavaró események zajlanak: éjszakánként egy jóképű vámpír látogatja a gyanútlan lakosságot, aki a férjeket megfojtja – ilyenkor láthatatlan ember üzemmódban ügyködik −, a nőknek pedig megcsapolja a vérét (ilyenkor pedig vagy látható, vagy nem; attól függően, hogy jobb vagy bal lábbal kelt fel aznap a koporsójából). Egy hiedelemkutatásban is járatos halottkém rögtön tudja, ki lehet a garázdálkodó: az 1886 óta vígan…

MovieCops: KÖNNYŰZENEI PANORÁMA – TELEX: AZ ELEKTRONIKUS ZENE ZÁSZLÓVÍVŐI

A belga Telex együttes 1978-ban alakult. Az alapító tagok valami igazán európait akartak, ami más, mint a rock, és nincs benne gitár – ez volt az elektronikus zene. A Les Chats Sauvages Twist à Saint-Tropez című dalának feldolgozásával debütáltak, és később is játszottak feldolgozásokat, mint például a Rock Around the Clock (Bill Haley & His Comets), a Ça plane pour moi (Plastic Bertrand) és a Dance to the Music (Sly and the Family Stone).…

Egy vámpírfiú új élete: 10. Dorian

- Hát... nem egy szép történet. - kezdte Dorian, de Márk közbe is vágott.  - Oké, ezt már mondtátok. Mindig mentegetőztök, pedig már rég felfogtam, hogy ti nem úgy kezdtétek, mint én, mert nem volt senki, aki segített volna a tapasztalásban. Elhihetitek, hogy ettől nem változik semmi, csak tanulok belőle! És... - itt kicsit elakadt, de aztán eldöntötte, hogy befejezi - és tudom, hogy milyen szerencsém van, hogy ti vagytok azok, akik mellettem…

Mitológia: A reiki

A reiki japán szó jelentése az egyetemes életerő energiája. Az alapszót két összetevőjére bontva - Rei és Ki- a japán ábécé jeleinek definíciója szerint a Rei kozmikus szellemiség, misztikus erő és eszencia. A ki a létfontosságú életerő energiája, amely a kínai akupunktúrában használatos chi-hez, a keresztény tanokban szereplő fényhez és az orosz kutatók bioplazmikus energiájához hasonlatos. Mindannyiunknak van Reiki-energiája, ez születési…

Romlott vagyok! De nagyon élvezem....: Békucim, akiből sosem lett király (Part 1)

Békucimat nagyjából Dév-vel egy időben ismertem meg. Férjem válogatta elő nekem, és jó választásnak tűnt. Nevét onnan kapta, hogy ismeretségünk második felében egy békás pizsamában az ő “hitvesi” ágyukon fekve verte ki nekem a farkát és küldte el a videót. Ettől kezdve Békuci volt és mindössze az utolsó dugásunk alkalmával lett a királyom, persze azalkalommal felvetettem vele a pizsamát, mert hol máshol lett a királyom, mint náluk, amikor…

RETROKULT: Bombanők a Bermuda-háromszögben

Santo Domingóban egyik reggel eszméletlen fickót mos partra a víz: a hatóságok őszinte megrökönyödésére nem más az, mint a tapasztalt búvár, Andrés Montoya, akinek fél évvel korábban veszett nyoma egy hajóval és annak teljes legénységével együtt. Andrésnek fogalma sincs, hol járt hat hónapon át, és arra sem emlékszik, mi lett a hajójával meg a társaival. Rájön, hogy a távollétében az öccse, Ricardo, elcsábította a menyasszonyát, Angelicát,…

Sniffany Felnőtt Meséi: A Múzsa

Unottan punnyadtam a backstage sarkában, egy kopott, szakadt huzatú, mustársárga fotelbe süppedve. Teljesen lecsúszva félig fekvő pózban tespedtem, mintha csak otthon terpeszkednek a tévé előtt. Pici pocakom enyhén gömbölyödött, azon pihentettem a telefonom, amin valami színpárosítós játékot húzogattam, hogy lekössem a kezeimet. Addig sem gyújtottam, rá, vagy piáltam unalmamban. Így is volt már bennem bőven, de nem igazán dobta fel a kedvem –…

még több találat...